Pénteken tanítás után pihentünk egy keveset, majd este egy nagyon izgalmas és vicces filmet néztünk meg a mozi szobában, közben melegszendvicset vacsoráztunk. A jó hangulat, ami itt alakult ki, végigkísérte a hétvégét.
Csoport: 2014-2019
Ezen a bennmaradóson családlátogatás volt a program, ahol mindenki kellőképpen jól érezhette magát. A pénteki program az esőzés miatt megváltozott, de mi így is feltaláltuk magunkat. Lehetőségünk nyílt asztaliteniszezni, focizni, röplabdázni, filmezni és természetesen csocsózni. Ez utóbbin mindenki rengeteget tudott nevetni, hiszen a szabályokat senki sem tartotta fontosnak. A pécsi művészeti fesztiválra való felkészülés érdekében a néptáncra is sor került.
Csoport: 2014-2019
Tíz tanulóval (öt lány, öt fiú) vettünk részt az idei, immár XV. alkalommal megrendezett Gymnasion sporttalálkozón Bonyhádon. A hosszas, hónapokig tartó felkészülést követően izgatottan vártuk, hogy mire leszünk képesek az országos megmérettetésen.
Csoport: 2014-2019
A soron következő programhétvégénken Budapestre látogattunk. Mivel közülünk sokan még nem is láttuk, vagy nagyon ritkán van lehetőségünk meglátogatni a fővárost, nagyon örültünk, hogy ezúttal esélyünk nyílt megnézni.
Csoport: 2014-2019
A harmadik programhétvégénk február utolsó napjaira esett.
Az első programunk péntek délután volt, ekkor ellátogattunk a Rippl-Rónai múzeumba, ahol egy megyénk néprajzával kapcsolatos kiállítást tekintettünk meg.
Miután visszaértünk a kollégiumba és megettük a vacsorát, szabadprogram volt estig. Voltak, akik filmet néztek és voltak, akik sportoltak, este pedig az osztály nagy része kakaózott, ami jó hangulatban telt el. A takarodó ugyanakkor volt, mint általában és ez sokaknak nem tetszett.
Csoport: 2014-2019
A kollégiumban a hagyományokhoz hűen az idén is megrendezésre került a Szüreti bál, ahol az összes 9. évfolyamnak be kellett mutatkoznia.
Csoportunk a zeneválasztás terén hamar döntést hozott, a What does the fox say-t és az LMFAO-t választottuk.
Csoport: 2014-2019
2014. október 3-án elkezdődött az első bennmaradós hétvégénk. Péntek este fél 5-kor indultunk a Táncsicsba, hogy osztálybulit tartsunk.