A harmadik programhétvégénk február utolsó napjaira esett.
Az első programunk péntek délután volt, ekkor ellátogattunk a Rippl-Rónai múzeumba, ahol egy megyénk néprajzával kapcsolatos kiállítást tekintettünk meg.
Miután visszaértünk a kollégiumba és megettük a vacsorát, szabadprogram volt estig. Voltak, akik filmet néztek és voltak, akik sportoltak, este pedig az osztály nagy része kakaózott, ami jó hangulatban telt el. A takarodó ugyanakkor volt, mint általában és ez sokaknak nem tetszett.
Szombaton reggel 8 órakor volt reggeli, ami szendvicsből és kakaóból állt. Háromnegyed 9-kor kezdődött a városismereti verseny, amin 5 csapat indult. Különböző helyeken, különböző boltokat kellett megkeresnünk és lepecsételtetni az útlevelünket. Sokat sétáltunk és mire visszaértünk a koleszba, nagyon elfáradtunk, de a finom ebéd kárpótolt minket a gyaloglásért.
Sajnos nem pihenhettünk hosszan, ugyanis fél 2-kor indultunk a Róma-hegyre. A hegyen Rippl-Rónai József alkotásait és életkörülményeit néztük meg. Este szabadprogram és pihenés volt, aminek nagyon örültünk egy ilyen fárasztó nap után.
Vasárnap délelőtt 2 órás KRESZ oktatáson vettünk részt. A délután ugyanolyan volt, mint egy átlagos vasárnap délután.
Összességében jól éreztük magunkat, igaz elfáradtunk, de legalább megismerhettük Kaposvár egy részét.
Fekete Kitti
Malanovic Vanessa