Tíz tanulóval (öt lány, öt fiú) vettünk részt az idei, immár XV. alkalommal megrendezett Gymnasion sporttalálkozón Bonyhádon. A hosszas, hónapokig tartó felkészülést követően izgatottan vártuk, hogy mire leszünk képesek az országos megmérettetésen.
A pénteki megérkezés és a szállás elfoglalása után már indultunk is az ünnepélyes megnyitóra, melyet egy érdekes és izgalmas sorverseny követett. A húsz résztvevő csapat tagjait „összekeverték”, és így küzdöttünk meg a fődíjakért, a tortákért. Már ekkor lehetőségünk nyílt az ismerkedésre, melyre a hétvége további részeiben is adódtak módok.
A szombati reggelit követően máris elkezdődtek a mérkőzések, a lányok és a fiúk is röplabdában, valamint fociban mérték össze erejüket vetélytársaikkal. Lány focicsapatunk küzdelmes mérkőzéseket vívott, de sajnos a csoportkört követően búcsúzni kényszerült annak ellenére, hogy egyik ellenféltől sem szenvedett vereséget. A fiúk sem voltak szerencsésebbek, nekik sem sikerült a továbbjutás, mert a későbbi döntős szegedi együttes legyőzött bennünket.
Ami nem jött össze fociban, sikerült röplabdában! Lányaink végig magabiztos teljesítményt nyújtva, az összes mérkőzésüket megnyerve első helyezést értek el. A fiúk is kitettek magukért, hiszen a harmadik helyen végeztek. Asztaliteniszben is eredményesek voltunk, Gagyi Gréta aranyérmet szerzett.
Szombat délutánra véget értek a mérkőzések, ezt követően pedig a díjkiosztó ünnepség következett. Este egy jó hangulatú buliban vettünk részt, ahol a karaoke sem maradhatott el.
A vasárnap délelőttünk kirándulással telt. Ellátogattunk Mórágyra, ahol egy lovasbemutatót tekintettünk meg, ezt követően pedig Decsre utaztunk, itt táncbemutatót láthattunk, valamint megismerkedhettünk a sárközi népszokásokkal, ételekkel is. Az ebédet követően sok élménnyel és számos új baráttal gazdagodva tértünk haza Kaposvárra Balog Szilárd csoportvezetőnk és Gálosi Ildikó kísérőtanárunk társaságában.
A csapattagok: Gagyi Gréta, Joháczi Virág Tünde, Malanovic Vanessa, Szekér Amarilla, Zavagyil Eszter Tímea, Bak Gábor Dávid, Bakonyi Bence, Gyurka Mátyás, Horváth Péter, Varga Zsolt.
Balog Szilárd