Horvátország... Ahol a föld vörös, ahol búzatáblák helyett olívafa ültetvények keretezik az utat és a gyönyörű tiszta-kék Adriára zöld foltokat fest szigetek gyanánt a természet ecsetje. Ezen a helyen jártunk, ettünk, aludtunk és bámészkodtunk kíváncsian, új ismeretekre éhesen a kissé másabb világról, mint Magyarország.
Csoport: 2012-2017
A májusi bennmaradós hétvégénket az alföldön töltöttük. Péntek délután Kiskőrös felé indultuk, hogy megnézzük Petőfi Sándor szülővárosát. Láttuk a házat, amiben született, a szobát, az ágyat és azt a híres utazóládát, amiről az Anyám tyúkja című versében is említést tett.
Csoport: 2012-2017
Katona Eszter vagyok, 17 éves önkéntes. Lassan hét éve foglalkozom elsősegélynyújtással és a tavalyi év októbere óta mint HIV/AIDS prevenciós előadó működöm, valamint a Magyar Ifjúsági VK kaposvári területének elnöke vagyok szeptember óta.
Csoport: 2012-2017
Születésem óta Törökkoppányban lakom, ami egy Árpád kori település. Ma viszont már csak 300-an lakják. Nevét már az1332-1337 évi pápai tizedjegyzék is említette. Ebből az időből való a római katolikus templom szentélye is. Várát, mely még a mohácsi vész előtt épült, Ali budai basa vezérlete alatt a törökök elfoglalták. A tökök hódoltság idejében jelentős hely és egy szandzsák (kerület) székhelye volt. A vár azonban mára már nem látható. A fürdőt a tőle mintegy két kilométerre a Cseszme-erdőben fekvő úgynevezett török-kút látta el vízzel, melyet agyagcsöveken át vezettek oda.
Csoport: 2012-2017
Április 13-án a Szivárvány Kultúrpalotában került megrendezésre egy könnyűzenei koncert a Házhoz megy a Zenede turnékeretein belül. Az előadás mint a fiatalabbaknak, mint az idősebbeknek egy kis zenetörténeti áttekintést adott a swing korszaktól kezdve, az 1910-es évektől egészen a ’80-as évek zenei világáig.
Csoport: 2012-2017
Mint minden évben, idén is együtt töltöttük a karácsony előtti utolsó hétvégét. Tartalmas programokkal töltöttük ki az időt.
Csoport: 2012-2017
A tanév második programhétvégéjét október 18-20-ig tartottuk. Péntek késő délután érkeztünk vissza a kollégiumba, majd délután öt körül megérkezett a vacsoránk. Majd este hat óra körül elindultunk a Jégcsarnok felé. Mivel a többségnek nem volt korcsolyája, bérelni kellett.
Elég sokan korcsolyáztak a pályán. Legalább egyszer mindenki elesett, és sokan csak a fal mellett haladtak, viszonylag lassú tempóban. Az osztály többsége nagyon élvezte a programot. Este kilenc körül értünk vissza a kollégiumba, mindenki fáradtan, de vidáman tért nyugovóra.
Csoport: 2012-2017
Csütörtökön délután a kollégiumban még ismeretlen arcokként köszöntöttük egymást. 13 óra körül elindultunk Zánkára.