Csütörtökön délután a kollégiumban még ismeretlen arcokként köszöntöttük egymást. 13 óra körül elindultunk Zánkára.
Az ismerkedés már a buszon elkezdődött, és egészen a tábor végéig tartott. Amint megérkeztünk és bepakoltunk a szállásra, rögtön indultunk a megnyitóra, ahol ismertették a tábor menetét, történetét. Amint a nyitóünnepség véget ért, elfogyasztottuk „fejedelmi” vacsoránkat. Vacsora után mozogtunk egy jót a főtéren rendezett táncházban. Este fáradtan nyugovóra tértünk. A második napon busszal átmentünk Tihanyba, ahol megnéztünk egy nagyon élethű panoptikumot és a Tihanyi Apátságot. Az apátság gyönyörű oltárával, szépen faragott szobraival, elbűvölő kiállításaival és méltán híres orgonájával elnyerte szívből jövő tetszésünket.
Miután megtekintettünk minden látnivalót és teljesen kitikkadtunk, fagylalttal hűtöttük le magunkat. Ezután egy másfél órás hajóút várt ránk, a zánkai táborba. Rövid pihenő után részletesebben is megismertük egymást egy esti beszélgetés alkalmával.
Másnap kipihenten ébredtünk, amire szükség is volt, mert a tőlünk telhető legjobb sportteljesítményt kellett nyújtanunk. Összemértük tudásunkat a többi iskolával: kosárlabdában, leány- és fiúfociban, valamint íjászatban. Miután kellően elfáradtunk, elmentünk moziba, ahol is megnéztük a Jégkorszak 4 című filmet. Íjászatban első helyezést ért el Fekete Eszter csapata.
Vasárnap megmártóztunk az északi part jéghideg vizében. Miután visszaértünk, a táborba megnéztünk egy orosz musicalt. Bár nem sokat értettünk belőle, mégis nagyon tetszett a színvonalas előadás. A műsor után részvettünk egy karaoke esten, ahol vidáman teltek a percek.
Az utolsó nap a strandon telt, ahol különböző játékokat játszottunk, valamint koncertet hallgattunk. Este 22 óra körül eldördültek augusztus 20-a első rakétái. Látványos tűzijátékban volt részünk. Utolsó nap hosszú buszos út várt ránk.
Összességében jól éreztük magunkat és rengeteg pozitív élménnyel tértünk haza.
Fekete Eszter
Tóth Bálint