Virágok élményfestés 2023.10.27-2023.12.06

a

A Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium Tehetség munkaközösségének szervezésében megvalósult a „Virágok élményfestés” projekt, melyben részt vehettek és részt vettek a kollégium diákjai és dolgozói. A projekt tervezési fázisában úgy gondoltuk, hogy az interaktív alkotási folyamatban kiemelt szerepet kap a fiatalok – kollégák lelki egészségének támogatása, elgondolásunk beigazolódott.

Eötvös Kupa

Az első alkalommal (2023.11.15.) megrendezett Eötvös Kupán kollégiumi csapatunk összesítésben első helyen végzett, ezzel elhódítottuk egy évre a vándorserleget. A megyéből hat kollégium versenyzett az alábbi sportágakban: női kézilabdában, fiú-lány vegyes fociban, szkanderban, kötélhúzásban, valamint asztaliteniszben, ahol egyéniben és vegyes párosban is indulhattak a diákok. Csapatunk az alábbi eredményeket érte el.

Fordítóverseny

2023. október 25-én került sor a városi idegennyelvi fordítóverseny házi fordulójára, melyen 38 diákunk vállalta a megmérettetést. 60 perc állt rendelkezésükre, hogy szótár segítségével egy B1, B2, illetve C1 szintű angol, vagy német szöveget magyarra fordítsanak.

a

SZÜRETI BÁL

a

Hagyományainkhoz híven a 2023/2024– es tanévben is megrendezésre került a Szüreti bál. A végzős tanulók már több héttel a megrendezés előtt lelkiismeretesen készültek, hogy az alsóbb éves társaikat magas színvonalú műsorral lepjék meg.