Az a pár nap, amit Baján töltöttünk, egyszerre volt izgalmas és fárasztó. Izgalmas volt, mert a magas vízállás miatt voltak túrák, amiken szinte az erdőkben eveztünk. És fárasztó (fizikailag és szellemileg is), mert több órát töltöttünk a Dunán, ami elég kimerítő volt a folyamatos odafigyelés és koncentráció végett.

Az első napon érkezésünk után átismételtük az alapokat, majd a szállásunk melletti holtágban tettünk egy kört, így felkészülve a másnap ránk váró nagyobb távú vízi kirándulásra. Ezután kitisztítottuk a hajókat és elkészültünk a vacsorához, amit egy közelben lévő étteremben fogyasztottunk.

A következő nap megreggelizünk a szálláson, majd útnak indultunk. A társaság viszonylag hamar szembesült vele, hogy a kenuzás nem is olyan egyszerű, mint ahogy képzeltük. A nagy meleg sem tett jót, de végül teljesítettük a kitűzött távot, és rájöttünk, hogy akármilyen nehéz is, mégis jól éreztük magunkat közben. Néhány hajónál megváltozott a csapatfelállás, ezért a nap végére egyenrangú csoportok alakultak ki, így egyenletesen tudtunk haladni. Sőt, miután visszaértünk, sokaknak még strandolni is maradt ereje. Vacsora után az EB-t néztük és lelkesen szurkoltunk a magyaroknak.

A harmadik nap kicsit nehezen indult, mert páran napszúrást kaptak, de végül elindultunk. Aznap már voltak, akik kipróbálták a kajakot is. A folyó olyan gyönyörű részeit láthattuk, amely keveseknek adódik meg. Elmentünk egy közeli faluba is, ahol zsíros kenyérrel és limonádéval vendégeltek meg minket. Ebéd után fürödtünk egy kicsit, majd elindultunk vissza. A terep nagyon nehéz volt, mert a hajót sokszor kellett átemelnünk, és elég nagy távon tavirózsák kellett között kellett eveznünk, de végül (még ha kicsit kimerülten is) épségben megérkeztünk. Vacsora után kaptunk fagyit is, aminek mindenki nagyon örült.

Az utolsó előtti napunkon úgy indultunk neki az útnak, hogy már semmi váratlan nem érhet minket. Nos, ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna! Az aznapi táv igen rövidnek bizonyult. Az egyetlen nehézség az lett volna, hogy először sodrással szemben kellett evezni. Ám azzal nem számoltunk, hogy a természet megnehezíti a dolgunkat, ugyanis visszafelé hatalmas szembeszélbe kerültünk, így a hajóink ingataggá váltak, ezért sokkal erősebben kellett evezni és koncentrálni is. Nagyon oda kellett figyelni saját magunkra, környezetünkre és a társainkra is. Szerencsére nem történt baleset, senki nem esett vízbe. Mire megérkeztünk teljesen kimerültünk, de emellett büszkék is voltunk arra, hogy ezt az akadályt is teljesíteni tudtuk.

Végül elérkezett az utolsó nap. Reggeli után még egyszer utoljára vízre tettük a hajókat, de ez alkalommal nem túrázni mentünk, csak egy rövid csapatversenyt tartottunk. Nagyon vicces volt, mind örültünk ennek az utolsó kihívásnak. Ezután kaptunk pár kedves szót az igazgató uraktól és a túravezetőnktől.

Ez a tábor rengeteg dolgot megtanított nekünk. Magát az evezést, fegyelmezettséget, odafigyelést, kitartást, csapatmunkát, toleranciát és még sok mást is. Úgy gondolom az egész osztály nevében, hogy örülünk, hogy részünk lehetett ebben a nagyszerű élményben!

Ficsor Erzsébet Enikő