Csoport
2021-2026

Kőszeg-Sopron-Fertőrákos-Felsőcsatár 2023.04.21-23.

Az április végi programhétvégénken az ország nyugati részére, Kőszegre és Sopronba látogattunk. A szállásunk a kőszegi Jurisich Miklós Kollégiumban volt, így a gyerekek megtapasztalhatták, milyen egy másik AJTP-s kollégium.
A szombati nap első felét Sopronban töltöttünk, ahol kisvonattal tettünk egy kört. Menet közben tájékoztatót hallhattunk többek közt a Soproni-hegységről, a Lőverekről, a Soproni Egyetemről, a Várkerületről és a Tűztoronyról. Ez utóbbira fel is mentünk, majd a Főtéren készítettünk fotókat.

Sopron

A soproni látogatás után a fertőrákosi kőfejtőbe vezetett az utunk. A visszajelzések alapján ez a program volt az egyik kedvenc, ami nem is csoda, hiszen remek idegenvezető mutatta be a lenyűgöző szépségű környezetet, természeti képződményeket és mesélt a kőfejtő és a barlangszínház történetéről.

Kőszeg


Fertőrákos után a Páneurópai Piknik Emlékhelyet látogattuk meg, majd Nagycenken a Széchényi-mauzóleumot.
Vasárnap délelőtt a Kőszegi várral egy „vármustra” játékos kvíz segítségével ismerkedtek meg a gyerekek. Ezután a Patikamúzeumba látogattunk el, majd megnéztük Kőszeg főterét.
 

Kőszeg

A bőséges ebéd után fagyiztunk, majd Felsőcsatár felé vettük az utunkat, ahol a Vasfüggöny múzeum alapítója és tulajdonosa, Goják Sándor kalauzolt végig minket a kiállításon és ismertette a vasfüggöny fennállásának 3 időszakát.
A kirándulás során ismét bebizonyosodott, hogy remek csapatot alkotnak a gyerekek, nyitottak a környezeti és történelmi értékek megismerésére és persze jókedvből, vidámságból sem volt hiány az út alatt.

Kőszeg