Csoport
2016-2021

A szeptemberi hétvégénket sok mozgalmas program és a 10.Fosztály színesítette.

Pénteken iskola után este fél hatig kipihentük a hetet és felkészültünk az NB-l-esférfi kosárlabda meccsre. Közösen indultunk a csarnokba, ahol Pécs játszott Kaposvár ellen. A szurkolótábor több felé oszlott, mégis nagyon jól szórakoztunk. A napotgyrossal zártuk és egy kiadós alvással.

csoport

Másnap reggel utunk a Balaton túlpartjára vezetett, ahol Keszthelyen a Vadászati és Modellvasút Kiállítást néztük meg. A kitömött állatok gyönyörűek, a makettek érdekesek voltak. Többen kétszer is körbejártuk a kiállítást. Az ebédünket a Festetics-kastély pincéjében kialakított étteremben fogyasztottuk, ahonnan tovább indultunk Kékkútra. Egy tanösvényt bejárva ellátogattunk az Ingó-kőhöz, amire mindenki lelkesen mászott fel és próbált ki. Este érkeztünk vissza a kollégiumba, ahol a kiadós vacsora után még a napi élményekről sokáig beszélgettünk.

csoport

Vasárnapra könnyű program maradt az előző napi hosszú túra után. Délelőtt moziba mentünk, ahol a Kingsman 2-t néztük meg és mindenki lelkesen fogadta az izgalmas akciójeleneteket. Egy igazi, finom, vasárnapi ebéd közben idéztük fel a hétvégi eseményeket, és szomorúan vettük tudomásul, hogy holnap már egy új hét kezdődik az iskolában.