Pénteken délután Gyimesi Ágnes jött el hozzánk egyenesen Bikalról, hogy előadást tartson nekünk A chat hálójában címmel. Az interaktív műsorba az egész osztályt bevonta, sok érdekes és vicces feladatot kellett teljesítenünk. Ezután az este folyamán az osztály nagy része használatba vette a sportcsarnokot, és kezdetét vette egy izgalmas röplabda meccs.
A szombati program reggel 9-kor kezdődött, mikor is felszálltunk a buszra, és elindultunk, hogy bejárjuk mindegyikünk lakóhelyét Somogy megyében. Legelsőként a Balatont céloztuk meg, ezen belül először Lellét, aztán Szemest, ahol Aliz és Barbi mutatták be régi iskoláikat. Földváron lelátogattunk a kikötőbe, itt Móni és Dominik vezettek minket. Zamárdiban felmentünk egy kilátóba, ahonnan láthattuk a Tihanyi-félszigetet, természetesen az Apátsággal. Az ebédünket Kőröshegyen egy kis étteremben fogyasztottuk el. Ezután Nagyberénybe mentünk, ahol tettünk egy hosszú sétát a faluban, és meglátogattuk Kármen szüleit. Végül Törökkoppányban Mónika és édesanyja láttak minket vendégül finom kemencés vacsorával, és bemutattak nekünk egy helyi népi játékot. Este érkeztünk vissza a kollégiumba.
Vasárnap reggel minden energiánkat összeszedve vágtunk neki egy hosszú biciklitúrának Szennára, Máté-Márton Gergely tanár úr meghívásából. Az út nagyon fárasztó volt, de mindenkinek sikerült teljesítenie. A tanár úr finom ebéddel várt minket, és egész nap nagyon jól éreztük magunkat nála. Délután 2-kor visszaindultunk Kaposvárra, és véget ért egy újabb jó hangulatban telt hétvége.