A hétvégi programok a pénteki Zselici Csillagpark látogatásával kezdődött. Először interaktív előadáson vettünk részt, ami bemutatta a környék élővilágát. Ezután felmentünk a csillagvizsgáló kupolájába, ahol a hatalmas távcsövet nézhettük meg. Sajnos a nagy szél és a felhős idő miatt nem tudtuk a csillagokat megnézni. Ezután egy nagyon érdekes előadást láthattunk a meteorokról.
Késő délután a Városi sportcsarnokban még szurkoltunk a helyi NB-I-es női röplabda csapat bajnoki mérkőzésén.
Szombaton reggeli után elindultunk Bikalra, a középkori élménybirtokra. Ahogy a kapun beléptünk, mintha egy egész más világba csöppentünk volna. Korhű ruhákban fogadtak minket és kalauzolták a csoportunkat a több hektáros birtokon. Kincskereső játék, állatsimogató, mesterségek háza, tánctanulás, színházi komédia, lovagi játék várt ránk a nap folyamán. Az ebédet egy lovagteremben fogyaszthattuk el, ahol királyfinak és királylánynak érezhették magukat a diákok.
Délután az Amúgy Rómeó & Júlia előadáson, és azt követően pedig egy feldolgozó dráma órán vehettünk részt, ahol a diákok aktívan és nagyon kreatívan szerepeltek. Fáradtan, de élményekkel telve indultunk vissza Kaposvárra.
Az esti vacsorát magunk készítettük: melegszendvics és palacsinta.
Vasárnap reggeli után a tornateremben és a kinti pályákon mozogtunk (foci, kosár- és röplabda). 11.30-kor megnéztünk egy filmet a Cinema Cityben, majd egy kellemes ebéddel zártuk a hétvégi programot.