November 18.-án, pénteken a Táncsics Mihály Gimnáziumban„szecska avatás” volt a kilencedikes évfolyamok részére. Itt bemutattuk a produkcióinkat a fiúk balettoztak a lányok pedig saját maguk által összeállított koreográfiát adtak elő, amivel 3. helyezést értünk el. A szecskát követően megvacsoráztunk az iskolában és visszasétáltunk az kollégiumba.
Másnap reggeli után indultunk a Katica Tanyára. Egy felejthetetlen napot töltöttünk itt sok féle programmal. Különféle csúszdákat próbálhattunk ki, íjászkodtunk, lovagoltunk, tréfás népi játékokban vettünk részt. Este 6 óra körül indultunk haza, itthon elkészítettük a vacsoránkat, ami hurka és kolbász volt.
Vasárnap a reggelit követően a 9.F-esekkel sportvetélkedőn vettünk részt, amit a két csoportvezető szervezett. Ebéd utána csoport egyik fele karácsonyi ajándékokat és karácsonyfa díszeket készített, a másik fele mézeskalácsot sütött, amit cukormázzal ki is díszítettünk.