TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” nevű kiemelt projekt keretében „A tehetség hónapja” programsorozat részeként tervezett Flashmob keretein belül egy óriás camera obscura kipróbálását terveztük.

A program hasznosságát már az is mutatta, hogy a mai fiatalok többsége még csak nem is hallott a fényképezőgép elődjéről. Közterületre terveztük, és végül a kaposvári Európa Parkban valósult meg a program 2015. április 21-én 13:00-tól 18:00-ig, ahol bárki bekapcsolódhatott a tematikusan eleve bevont fiatalok mellé. Egy 1m3-es kocka alá bújhattak az érdeklődők, melynek az alja nyitott volt – az eszköznek köszönhetően látványosabb eredményt érhettünk el az eredetileg tervezett lepelhez képest. Itt vizsgálhatták a kocka egyik oldalán kialakított résen át beáramló fény, képi megjelenését, amely egy pauszpapírra vetült – a camera obscura jellemzője, hogy a lyukon beszűrődő fény a külvilág képét tükörhelyesen vetíti fordított állásban a papírra. A papír mozgatásával nagyobb mértékű torzulást lehetett elérni, mely még érdekesebbé tette a vetített képet. Az érdeklődőknek lehetőségük nyílt arra, hogy fényképezőgépükkel, okostelefonjukkal rögzítsék a látottakat.  Az elkészült fotók a későbbiekben megbeszélés tárgyát képezték kompozíciós szempontból. A média figyelme könnyen a projektre irányult, és széles körben ismertté válhatott a tehetséges fiatalok támogatásának fontossága. A Street Art akciónkkal párhuzamosan zajló rendezvényen összesen 143-an vettek részt. A program sikeresnek bizonyult, a gyerekek számos tapasztalattal, élménnyel és tudással gazdagodhattak, mindamellett, hogy egy óriás camera obscura szerves részévé váltak.

 

 

Médiamegjelenés:

 

http://kapos.hu/videok/geniusz_kulturalis_magazin/2015-05-08/geniusz_kulturalis_magazin_2015_majus_6.html

 

http://kapos.hu/videok/kapospont_hirmusor/2015-04-22/hirado_2015_aprilis_21_kedd.html

 

http://kaposvarmost.hu/videok/kaposvar-most/2015/04/21/street-art-avagy-kolteszet-es-kepzomuveszet-az-utcan_16763.html

 

http://kaposvariprogramok.hu/streetart

 

Somogyi Hírlap, 2015. április 22.