Május 16-18. között csoportunk egy újabb programhétvégén vett részt. Ezúttal családokat látogattunk meg.
A péntekünket gyakorlással töltöttük, ami különösen jó hangulatban telt. A Pécsi Művészeti Fesztiválra készültünk néptánccal, drámával. Este a különböző országokból cserediákok érkeztek a kollégiumba, akikkel mindenki gyorsan megtalálta a közös hangot.
Másnap, szombaton, először Böhönyére látogattunk el Bálintékhoz. A Faluháznál néztünk körül, majd körbevezettek minket a községben. A könyvtárban finomságokkal és egy kis helytörténeti előadással vártak bennünket.
A nap következő megállója Fonyódon volt. A felújított kilátóról körbetekintettünk a viharos Balaton fölött. Osztálytársunknak, Zolinak a szülei megleptek minket pogácsával.
Ebédre Ibiékhez mentünk, Szőlősgyörökre. Itt eltöltöttünk egy kis időt, fociztunk és röpiztünk a helyi általános iskolában. Meglátogattuk Gárdonyi Géza egykori felmenőinek a lakhelyét, ahol az író nyaranta alkotott. Utána átsétáltunk a szomszéd faluba, Gyugyba. Megnéztük az Árpád-kori római katolikus templomot, a hozzá vezető stációkat, majd visszatértünk kicsit a közeli játszótérre. Ezek után a busz értünk jött és visszaszállított bennünket a kollégiumba. Este a tornateremben vezettük le a még felesleges energiáinkat.
Vasárnap Törökkoppányba látogattunk Attiláékhoz. Megnéztük a templomot, a falu múzeumát, az egyéb nevezetességeket, és egy új népi játékkal ismerkedtünk meg, a paprikázással. Mindenkinek tetszett ez az érdekes, számunkra új népi játék, de indulnunk kellett tovább.
Ságváron Ivették ebéddel vártak minket. Akkora volt a terület, hogy még a busz, és a felállított sátrak is elfértek. Étkezés előtt még sportoltunk kicsit és megnéztük Ivett kismacskáját, kutyusát. A vendéglátás után újra úton voltunk, most már végleg hazafelé.
Így telt ez az utolsó hétvégénk.