Pénteken mindenkinek fél 3-ra kellett visszaérkeznie a kollégiumba. Megebédeltünk, és 15 órakor elindultunk busszal az evangélikus templomba. Ott Rákász Gergely orgonista koncertjét hallgattuk meg, melyet mindenki nagyon élvezett. Nagyon szép műveket és érdekességeket hallottunk tőle. A hangverseny 17 óra körül ért véget.
Talán amit legtöbben vártunk, az a jégdiszkó volt. Megvacsoráztunk és indultunk a Jégcsarnokba. Mindenki nagyon élvezte a fényeket, a jó zenét, még azok is, akik nem voltak elég bátrak, hogy jégre lépjenek. Sok fotó készült, mindenki nevetgélt, még egy vicces láncot és egy vonatot is csináltunk. Fél 11-ig tartott a mulatság. Kicsit sántítva, mindenünket fájlalva battyogtunk vissza a kollégiumba.
A szombati reggelen sportnapra ébredtünk. Reggelinél svédasztal várt minket minden finomsággal. 10 órakor elkezdődtek a röplabdamérkőzések. Osztályonként szerveztünk csapatokat. A kisebbek ügyeskedtek, a nagyobbak kicsit rutinosabban játszottak. Izgalmas meccseket vívtunk. Sokan csak szurkoltak és biztatták csapataikat. Ezen a délelőttön kicsit elfáradtunk, de még csak ezután jött a java.
Az Inkubátorházban ebédeltünk. Délután osztályon belül megajándékoztuk egymást. A nap legjobb része a vacsora volt. Mindenki csinosan jelent meg. A székeken névre szóló ajándékokat találtunk. Nagyon örültünk ezeknek. Rengeteg finomság volt az asztalon. Először a nagyok (végzősök), aztán a kicsik (mi) vehettünk a vacsorából. Előtte egy kedves beszédet mondott Edit néni, és egy kisebb „műsort” adott elő pár diák. A legvégén természetesen a legkisebbeknek kellett elpakolni és rendet tenni.
Vasárnap ugyanolyan svédasztalos reggelit kaptunk. Délelőtt futballoztak a fiúk, a lányok karácsonyi díszeket készítettek. Ismét az Inkubátorházban ebédeltünk, és megint nagyon finom volt az étel. Azt hiszem egy jó hétvégét zártunk vasárnap.
Balogh Ibolya