Művészeti est

m1

2018. április 12-én rendeztük meg 15 éves kollégiumunk hagyományos művészeti estjét. Az ünnepi héten legnagyobb örömünkre volt diákjaink és kollégáink is vállaltak egy-egy fellépést. Az este során láthattunk néptáncot, sor került versmondásra, és hallhattunk több színvonalas éneket, zongoradarabot is.

TALÁLKOZÁSOK fotópályázat

2018. április 4-én került sor a kollégium által kiírt TALÁLKOZÁSOK fotópályázat kiállításmegnyitójára és eredményhirdetésére. A fotókat a kollégium 1. emeletén tekinthetik meg az érdeklődők.

Fk1

A szakmai zsűri által megállapított végeredmény:

1. helyezés - Csécs Rebeka: "One touch" c. képe

2. helyezés - Baranyai Bence: "Összeégés"  c. képe

Matematika Élményműhely

A Matematika Élményműhely legnagyobb rendezvényére március 6-án került sor. A tanulók négy műhelyben tapasztalhatták meg a matematika érdekes, játékos oldalát. Megismerkedtek a körpakolásokkal és origami állatokat hajtogattak, 4D FRAME készletből „Microbot”-ot egy másik helyszínen pedig egy Sierpinski tetraédert építettek és volt szó a  „többdimenziós kockákról” amelyekből sík és térbeli mozaikok, lehetetlen vagy annak tűnő, illetve kétértelmű alakzatok építhetők.