Idegen nyelvi városismereti verseny

2023. április 3-án tartottuk meg a város középiskoláinak szervezett idegen nyelvi városismereti és tájékozódási versenyt. A tavalyi év újításának megfelelően idén is angol, német és francia nyelven versenyző két fős csapatok mérték össze tudásukat. A rendkívül barátságtalan idő ellenére is több mint 30 csapat vett részt a rendezvényen.

1

Nagyon örülünk, hogy a Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium (KKKK) csapatain kívül a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumból (MMG), a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumból, és a Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumból is számos csapat érkezett.

A versenyzőknek a legrövidebb útiterv elkészítése után 10 helyszínt kellett felkeresni, ahol az idegen nyelvű utasításoknak megfelelően fotót kellett készíteni az épület egy részéről, vagy a megadott módon kellett fotózkodni a szobrokkal.  A versenyre szánt 60 perc letelte után így nemcsak a kérdésekre adott válaszokat, hanem a fényképeket is el kellett küldeni a megadott email címre.

Reméljük a verseny során sok érdekességre, szépségre bukkantatok!

A verseny dobogósai:

Angol:

  1. Mustos Absolon és Simon Balázs ( KKKK /TMG AJTP)
  2. Horváth Levente és Lakatos Léna ( KKKK/ TMG AJTP )
  3. Szántó Dorina és Vass Martina ( KKKK/ MMG)

Német:

  1. Berend Luca és Sándor Laura ( MMG)
  2. Horváth Krisztofer és Kovács Máté ( Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola)
  3. Macher Rózsa és Trauber Panna Lili ( KKKK) és

       Gócza Dorottya és Sántha Tibor (KKKK/ TMG AJTP )

Francia:

  1. Horváth Huba és Sábián Nesztor (MMG)
  2. Bartos Boglárka és György Noémi (MMG)
  3. Horváth Balázs és Kovács Péter (KKKK)

1

1111

1

 

A nyereményeket 2023.05.23-án, a „ Szólalj meg bátran!” idegen nyelvi vetélkedő szünetében vehetitek át a Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégiumban.

Gratulálunk MINDEN résztvevőnek, aki társával vállalta a versenyen a megmérettetést!

 

Bóláné Kanyar Szilvia, Bertók Viktória és Farkas Jánosné

szervezők