2016.05.21-én végül sorra került az utolsó együtt töltött kirándulása kedves osztályunknak, amely csupán egy napos volt. Amikor erre gondoltam, eszembe jutott, hogy nem is olyan régen léptük át az iskolánk és kollégiumunk kapuját, és máris eltelt öt év, és mellette lezárult életünk egyik legszebb szakasza.

Meglehetősen korán indultunk útnak, hajnali 5 órakor, ami miatt páran zsörtölődve ébredtünk fel és nehezebben készültünk el. Mondanom sem kell, hogy a korai kelés és annak a tudata miatt, hogy ez az utolsó közös kiruccanásunk, elvártuk, hogy Plitvice élvezetes hely legyen, hogy megérje a kora reggeli fáradalmakat és szép emlékeket őrizhessünk meg róla. Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem az egész osztály nevében, hogy nem csalódtunk, sőt Plitvice sokkal szebb volt, mint képzeltük.

Amikor megérkeztünk Horvátországba délelőtt 10 óra körül, út közben rengeteg gyönyörű tájat láttunk, amelyeket érdemes volt megörökíteni, de Plitvice tetszett a legjobban. Olyan volt, mintha egy mesebeli helyre érkeztünk volna, és hála a kedves idegenvezetőnknek, nagyon sok érdekes dolgot megtudtunk róla. Megcsodálhattuk a természet erejét, szépségét és nagyságát. Először szárazabb, távolibb helyről szemléltük meg a természetet, majd az egyik nagy tavon áthajóztunk és ott találtuk magunkat a gyönyörű, tavakkal teli erdőben.

Számos tavat és vízesést láttunk, hallgattuk a víz dallamos csobogását. A leglenyűgözőbb érzés az volt, amikor néhány vízesés szinte karnyújtásnyira volt tőlünk. A legjobb az egészben az volt, hogy minden tiszta volt, a tavakat sem szennyezte semmi és az egyetlen mesterséges dolog, csak néhol a talpunk alatt volt megtalálható, fából készült út képében, hogy megkönnyítse a víztől csúszósabb, veszélyesebb helyeken való áthaladást. Nyolc kilométert sétáltunk, de egyáltalán nem tűnt olyan hosszúnak a gyalogtúra, hiszen mindenkit lekötött a fényképezés és a látvány, amely elénk tárult. Csak a kalandos túra végén tűnt fel, hogy valóbban nyolc kilométernyi utat tettünk meg, ugyanis a kiindulási pontra egy busz vitt minket vissza, onnan pedig érdekes módon sokkal hosszabbnak tűnt az út, mint gyalog.

Arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a csodálatos élményt, nagyrészt a napsütésnek és a jó időnek is köszönhetjük, hiszen nélkülük nem lett volna olyan élvezetes a gyalogtúra. A kirándulás végén betértünk egy étterembe, ahol nagyon finom vacsorát kaptunk és felkészültünk a hazaútra. Sokat nevettünk és beszélgettünk a buszon, mutogattuk az egymásnak a képeket, amelyeket készítettünk. Késő este, 11 óra körül értünk vissza Kaposvárra.

Ez a kirándulás gyönyörű búcsúajándék volt mindenki számára. Köszönjük a sok szép, közös emléket tanárainknak, nevelőinknek, főként osztályfőnökünknek, Szabó Gabriellának, és csoportvezetőnknek, Récsey Zsuzsának, és diáktársainknak, amellyel az 5 év során megajándékoztak bennünket.

Kaposvár, 2016.05.24.

Balogh Elvira

12/F