A 11. évfolyam első programhétvégéje az Őrségbe vezetett. A történelmi és kulturális látnivalókban gazdag tájegység Vas megyében található. A honfoglaló magyarok innen figyelték a határvonalat, erről kapta a nevét.
Reggel indultunk és első helyszínként a Pityerszeri skanzenbe mentünk. Itt számos népi műemléket ismerhettünk meg. Az Őrségi Népi Műemlékegyüttes épületei az 1700-as évekbeli állapotot őrizték meg. Az épületek ma is az eredeti környezetükben, korhű berendezéssel találkozhattunk. A skanzen területén törpekecskék vannak. Az eurázsiai vadlovak és az európai bölények meglátogatásához kicsit tovább kellett menni.
Ebéd után a Jáki templomhoz mentünk, ami sajnos zárva volt átépítés miatt, így csak kívülről tudtuk megnézni.
A szállás Őrimagyarósdon (Csillagfény Szálló) volt, ahol szalonnasütéssel, beszélgetéssel töltöttük az estét.
Másnap Felsőcsatárra mentünk a Vasfüggöny Múzeumba.
A múzeumot létrehozó egykori határőr bácsi, a történelmi események kronológiai sorrendben történő leírásával, fotókkal, tárgyakkal vezetett végig a vasfüggöny drasztikus és enyhébb időszakain. A múzeumban található egy számítógéppel vezérelt aknamező-szimuláció, és S-100-as elektromos jelzőrendszer egy működő darabja is. Két tanuló próbálhatta ki az aknamezőn való átjutást. 4 alkalomból háromszor sajnos „felrobbantak”.
A múzeum a történelmi Vasfüggöny fennállásának 3 időszakát mutatja be:
I. 1948-1949-től 1956. szeptember 20-ig (Keményfa-, öntöttvas- illetve bokorakna)
II. 1957-1959-től 1966-1971-ig (Bakelit-taposóakna, tányér- illetve bokorakna)
III. 1966-1970-től 1989-ig (S-100-as elektromos jelzőrendszer)
Az utolsó állomás Szombathely volt, ahol Isis otthonát tekintettük meg: az Iseumot. Idegenvezető kísért végig az állomásokon, először a római úton (Borostyánút), majd a templom maradványain, ahol csoportképet készítettünk, és a múzeumban.
Tartalmas, izgalmas, érdekes és jó hangulatú kirándulás volt!