Miután megérkeztünk a szállásra, elfoglaltuk szobáinkat. Másnap reggel 9 órakor indultunk a sípályára. A második-harmadik napon a tanulópályán tanultunk meg síelni. Nagyon sokat nevettem, amikor elestem, de a nap végén nagyon jó érzés volt levenni a síbakancsot és felvenni a papucsot, mert nagyon fájt a sípcsontom miatta. Este felé játszottunk gyilkosos játékot, ami nagyon jó unaloműző volt. Takarodó előtt lenyomtunk mindig egy unopartit. A negyedik- hatodik napon felmentünk már magasabbra is. Ahhoz, hogy fel tudjunk jutni a csúcsra, meg kellett tanulni a felvonó használatát. Összességében maradtam volna még egy hetet szívesen. (Muraközi Nikolett)

Katona Sára

Mikor csütörtökön délelőtt készülődtünk, mindenki nagyon izgatott volt, hogy az osztály először (és remélhetőleg nem utoljára) megy együtt külföldre. Gyorsan bepakoltuk a léceket, a bakancsokat és a botokat a buszba, majd a csomagokat is. Egy gyors búcsút vettünk a szüleinktől, majd mindenki felszállt a buszra, és elindultunk. Első kisebb pihenőnk Nagykanizsán volt, azután egy kicsit hosszabb utazás várt ránk a következő megállóig. Mikor átértünk a határon, egy kicsit másabb környezet fogadott minket, mint amihez itthon hozzá szoktunk, de így még lenyűgözőbb látványt nyújtott. Az osztrák pihenőhelyen még néhány, a mi köreinkben híres emberrel is találkoztunk. Mire megérkeztünk a szállásunkra, már jócskán besötétedett. Kipakoltuk a sífelszereléseket a tárolóba, ezután mindenki elfoglalta a számára kijelölt szobát. Én két felsőbb évessel osztoztam egy szobán, de ennek ellenére jól éreztük magunkat együtt. Első este még vacsoráig volt egy kis időnk, így egy kicsit felfedeztük a szállást. Elsőként megtaláltuk a játékszobát, ahol egy xbox és egy hatalmas tv fogadott minket, mi pedig egyből leálltunk játszani egy táncos játékkal. A vacsora láttán már összefutott a nyál a szánkban, miután pedig megkóstoltuk, csak azt akartunk enni. Evés után átvettük a bérleteinket, amiket gondosan elraktunk. Ezután jöhettek csak a sisakok. Másnap egy kiadós reggeli után már mentünk is ki a terepre, ahol megismerkedhettünk az oktatóinkkal, Gáborral és Lacival. Felhúztuk a bakancsokat, és a lécekkel együtt kiballagtunk a pályához. Egy kicsi elméleti oktatás után bemelegítettünk, majd próbálkoztunk nem elesni a még ismeretlen környezet és a sílécek miatt. Összességében szerintem mindenkinek egészen jól mentek az alapok, bár valamiért a felvonók mágneses ereje kihatott ránk, és valakit mindig elhúzott arrafele. Mivel én nem először síeltem, ezért én ennyi előnnyel indultam a többiekhez képest, de vissza kellett rázódnom a négy évvel ezelőtt tanultakhoz. Mindeközben nagyon szép időnk volt, és voltak olyanok, akik már az első nap délutánján magasabbra is merészkedtek, mint a gyakorló pálya. Mire délután visszaértünk a szállásra, mindenki elfáradt, de ettől függetlenül pár lánnyal nekünk még volt erőnk táncolni. Vacsora közben megbeszéltük a másnapra vonatkozó dolgokat, történéseket, majd ezután Hodics Tanárúr vezényletével megkezdtük a gyilkosos játékot, ami minden résztvevő számára sok fejtörést és nevetést okozott. A sok játék után már mindenki visszavonul saját kis kuckójába, és próbálta kipihenni a nap izgalmait és fáradalmait. A következő reggel ugyanúgy telt, egy gyors helyzetjelentést tettünk a szülőknek, ezután pedig minden következett a maga rendjén. Délelőtt az oktatókkal gyakoroltunk még egy kicsit, bár nekem egy kicsit hamarabb kellett kiszállnom, mert nagyon fájt a térdem, de egy kis pihenés után Horváth tanárúrral visszacsúsztam a pályára, és úgy síeltem, mintha semmi bajom nem lett volna. A harmadik síelős nap sajnos a balesetek napja volt, amire nem számítottunk. Pedig még új pályára is átmentünk. A felvonóval felmentünk a hegyre, ahol már igazi havat is láttunk. Iszonyatos tériszonyom van, de amikor a tájat kémleltem, egyszer sem jutott eszembe. Felértünk, majd elmentünk a pálya széléig, ahol lepakoltuk a táskáinkat a kis faházhoz. Sajnos a bemelegítés egyik mozdulatánál a jobb térdem megadta magát, ezért az én napom nem telt valami eseménydúsan. Helyette egész nap a jó levegőn voltam, pihentettem a lábamat, és kémleltem a gyönyörű hegyeket. Szerencsére nem olyan sokkal a kis baleset után már lábra tudtam állni, ugyan bottal, de már sétáltam is aznap. Viszont nemcsak nekem volt sérülésem, hanem Attilának is lett egy kicsi baja. A negyedik napot én már a melegedőhelyen kezdtem, fent a hegy tetején, ahonnan a gyönyörű kilátás pótolta a síelés élményét valamennyire. Szép időnk volt, a hegy a legbarátságosabb oldalát mutatta nekünk, így született rengeteg közös kép a közös élményről. Annak ellenére, hogy síelni nem tudtam, a lányokkal a hógolyó csata nem maradhatott el. Sokat nevettünk, énekeltünk, együtt sétálgattunk, és jól éreztük magunkat. Már a felvonóval való utazás sem okozott problémát senkinek, kettesével vagy akár egyedül is mertünk utazni, de a legnagyobb élmény mégis az volt, mikor hárman közösen jöttünk le egy üres kabinban, és az úton lefelé végig énekeltünk. Az utolsó napon fogtuk ki a legbarátságtalanabb időt. A szél mindent és mindenki vitt, főleg a hegytetőn volt ez érzékelhető. Ennek ellenére senki sem maradt a pihenőhelyen rajtunk kívül, mindenki vígan csúszkált. Sajnos annyira fújt a szél egyik alkalommal, hogy az ottani síiskolai oktató és a gyerekek segítségére kellett sietnünk Annával, különben levitte volna őket a hegyről. Idő közben egyre gyűlt a nép a melegedőben, annyira nehéz volt a pályákon megmaradni. A mi csapatunk is megérkezett, pihentek, ettek, ittak, melegedtek, eközben pedig tanácskozás folyt a következőkről, hogy mit tudunk tenni ilyen időben. Végül egy kicsit játszottunk.

Kovács Péter

Szuper izgatott voltam előtte, mert még soha nem volt ilyenfajta élményben részem. Az elmúlt években nagyon havat sem lehetett látni, nemhogy síelni. Nagyon optimista voltam a sportot illetően, de az elején nagyon nem ment. Estem keltem össze vissza, ahogyan csak lehetett. Utolsó napra már egész jól belejöttem, szóval kár hogy nem maradtunk legalább még egy napot. A szállás nagyon szép, igényes hely volt, szupereket ettünk. Valamilyen szinten még a nyelvtudásomat is tudtam hasznosítani. Szerintem mindenki nevében nyilatkozhatok, hogy nagyon nagy élmény volt, és mindenki jó emlékekkel tért haza.

Boncz Péter

Már az elejétől kezdve vártam, mivel foglalkoztatott a gondolat, hogy milyen lehet. Maga a szállás igen színvonalas volt, nem igazán számítottam rá hogy ilyen helyre leszünk elszállásolva. A síelés részét élveztem és biztos, hogy ez egy felejthetetlen élmény volt. És remélem, hogy nem ez volt az utolsó.

Huber Barna

Január 30-án, csütörtökön indultunk Ausztriába Nassfeldre síelni. Körül-belül hat óra alatt értünk oda, amint kipakoltuk a buszból a sífelszerelést elfoglaltuk a szállást és utána lementünk vacsorázni, ami nagyon finom volt. Másnap reggel fél nyolckor keltünk és nyolcra mentünk le reggelizni. Miután felvettük a síruháinkat elmentünk a bakancsokért és felraktuk a buszra. Az első két napot a wissbriachi tanulópályán kezdtük, ahol nagyon jól meg tudtam tanulni az alapokat és aztán a harmadik napon már Nassfeldre mentünk a kicsit nehezebb gyakorló pályákra, ha már nagyon jól ment felmehettünk Hodics Tanár úrral a nehezebb pályákra, amit mindenki nagyon élvezett, annak ellenére, hogy többször elestünk. A negyedik napon ismét felmentünk a nehezebb pályákra és már Reőthy Ferenc Igazgató Úr is jött velünk. Több féle sífelvonót próbáltunk ki, nekem tetszettek csak nagyon magasan mentünk és elég félelmetes volt. Az ötödik napon síeltünk utoljára, amit kihasználtunk és más pályákra is felmentünk, megint volt nagyon sok esés, de tanultunk belőle és jobban odafigyeltünk a körülöttünk síelő emberekre. A hatodik nap a hazautazásé volt, nagyon hosszú és unalmas út volt, de legalább épségben hazaértünk. Személy szerint nagyon jól éreztem magam ott, az étel volt a legjobb, az ottani emberek is nagyon kedvesek voltak velünk, remélem hogy még lesz részem ilyen élményben.