Péntek reggel indultunk útnak. Először az Audi Hungaria Zrt.-t látogattuk meg. A látogatásunk elején egy kisfilmet néztünk meg az Audi gyár történetéről. Egy idegenvezető körbevezetett minket a gyárban, ahol láthattuk, hogyan készülnek az alkatrészek, és hogyan lesz a sok száz darabból kész autó. Sajnos a présüzemet és a karosszéria üzemet nem tudtuk meglátogatni, mert az új Audi Q3-at és Q4-et gyártják, emiatt az üzemek nem látogathatók. Gyárlátogatásunk után egy helyi étteremben ebédeltünk, majd elmentünk az állatkertbe, ahol nagyon sok kedves, egzotikus állatot láthattunk. Az osztály kedvence a zsiráf család és a játszótér volt. Az állatkert után a következő úti cél Sopron volt. Miután odaértünk Sopronba elfoglaltuk a szállásunkat, majd egy közeli gyrososnál vacsoráztunk meg. Vacsora után kisebb csoportokban ismerkedhettünk várossal. Másnap, szombat reggel, célba vettük a Harrer csokoládégyárat. Részt vettünk egy fantasztikus csokoládékóstoláson. Először egy rövid, ismertető jellegű rövidfilmet néztünk végig, majd jobbnál jobb csokikat kóstolhattunk. Kedvenceink közé tartozott a rozé boros és a narancsos chilis csoki. A csokiszökőkútba gyümölcsöket mártogathattunk, zárásként pedig egy nagyon finom forró csokit kaptunk. A csokigyár után kisvonattal mentünk körbe Sopronon. Láthattuk a tűztornyot, az egyetemet és még nagyon sok nevezetes helyet. A vonatozás után újból buszra szálltunk és elmentünk Fertőrákosra. Egy túravezető körbevitt minket a Kőfejtő területén.
A kőfejtő magasabb pontjairól gyönyörű panoráma nyílott a Fertő-tóra. A kőfejtő felszíni területének bejárása után lementünk a barlangrészbe, ahol először a Miocén tenger csarnokába léptünk be. A csarnokban a fejünk felett életnagyságú ősi vízi élőlények másolatát láthattuk. Továbbmentünk és megnéztük a színházat, ahol egész évben rengeteg színházi előadást játszanak. Túránk után a kőfejtő melletti étteremben ebédeltünk, utána pedig elindultunk Balatonszentgyörgyre, ahol egy bőséges vacsorával zártuk a napot. Vasárnap délelőtt a kollégiumban az osztály focizott, kosárlabdázott és röplabdázott. Ebédünket egy étterembe fogyasztottuk el utána pedig a Deadpool 2 néztük meg a moziban. A bennmaradós hétvégét egy nagyon finom hamburgerrel zártuk le.