Sítábor, avagy egy hét kalandozás egy síparadicsomban

Egy majdnem átlagos szerdai reggelnek indult, kicsit később keltünk a szokottnál, összepakoltunk és vártuk, hogy megérkezzen végre a busz. Nagy meglepetés ért bennünket, hogy csoportvezetőnk, Kati néni az indulás pillanatában mondta, hogy ő is jön velünk. Ez nagyon jó érzéssel töltött el bennünket, voltak, aki még sírva is fakadtak, de jókedvet teremtett a buszon. Egy 7 órás buszút várt ránk, ami elég unalmasnak ígérkezett. Az út során összesen 2-szer álltunk meg. Ausztria hegyei ámulatba ejtettek. Sohasem jártam még külföldön, és nagyon szép látvány volt. A szállásra délután 5 óra körül érkeztünk meg. Az első gondolatom az volt, hogy valakit nagyon megdobálok hógolyóval, de sajnos az összes hó jeges volt. Vacsora előtt felpakoltunk a szobáinkba, amik változatos nagyságúak voltak. A vacsora nagyon finom volt, és saját magadnak szedhettél bármiből. Az este folyamán megismertük a helyet, volt csocsó, xbox, és még szauna is. Este 10 órakor volt takarodó. Reggelente nem kellett korán kelnünk. 8 órától volt svédasztalos reggeli, ami szintén nagyon finom volt. 9 órakor indultunk síelni. Az osztály nagyrésze tartott attól, hogy neki nem fog ez menni. Az első nap Weissbriachba mentünk egy helyi kisebb pályára, ahol az oktatónik segítségével elsajátítottuk az alapokat. Először csak lépkedtünk a síléccel, de napvégére már kanyarodni is tudtunk. Voltak, akik már egy-két óra után feladták, és visszamentek a buszra. Sajnos az idő nem volt annyira jó, aznap esett az eső egész nap, ami délutánra hóesésbe váltott. A délelőtti és az délutáni foglalkozás egybe tartották, ezért hamar visszaértünk a szálláshoz. Szinte vacsoráig aludtunk, nagyon elfáradtunk aznap. Vacsora után leginkább összeültünk beszélgetni, vagy lementünk csocsózni, később pedig Hodics tanárúrral gyilkososat játszottunk. Takarodó továbbra is 10 órakor volt, bár azt hiszem mindenki elfáradt eléggé ahhoz, hogy egy jót aludjon. Másnap reggel úgy volt, hogy kimegyünk a rendes, nagy pályára, de éjszaka nagyon sok hó esett, ezért szintén a weissbriachi pályára mentünk. Délelőtt az oktatóinkkal gyakoroltuk tovább a kanyarodást. Délben tartottunk egy kis pihenőt, és akik szerettek volna, még délután is kimehettek síelni. Ekkor a tanáraink oktattak minket. Az időjárás továbbra sem volt túl jó, de legalább eső helyett hó esett. Harmadik nap végre kimentünk a nagypályára. Nem voltak túl sokan a felvonónál, ezért egész hamar felértünk oda, ahol síeltünk. Délelőtt továbbra is az oktatóinkkal gyakoroltuk azt, amit addig tanultunk. Délután pedig a tanáraink tanítottak nekünk új dolgokat. Akkor már volt olyan, hogy egyedül, vagy kisebb csoportokban lementünk a 400 méteres kis kék pályánkon.  Akiknek nagyon nem ment, azokkal külön foglalkoztak. Negyedik nap nagyon nagy tömeg volt a felvonónál, ahol körülbelül fél órát vártunk. Az eddigi napokkal ellentétben délelőtt voltunk a tanárainkkal, akikkel gyakoroltuk az általuk tanított dolgokat. Délután pedig az oktatóinkkal. Egymás utáni sorban, ugyan azzal a tempóval, ugyan azon az íven. A csapat nagyrésze egész ügyes volt, és nagyon belejött, bár voltak olyan emberek, akiknek még mindig kevésbé ment. Az utolsó nap volt a legjobb, délelőtt kicsit szabadabban csúszkálhattunk lefelé, tanáraink felügyelése mellett. Délután pedig ugyan ezt, az oktatóinkkal. A mi oktatónk átvitt egy másik pályára, ami ez mellett volt, csak kicsit meredekebb. A délután során a meredekebb pályarészeket gyakoroltunk. Az utolsó körök kicsit szomorúan teltek, hogy ez az egész csak ennyi volt. Este elpakoltunk, és lefeküdtünk. Reggel a szokásos időben keltünk, reggeli ugyan úgy 8-kor, és a busz 9-kor indult, de most már hazafelé. Egy ugyan olyan unalmas, 7 órás út vette kezdetét, mint odafele. Szomorúak voltunk, hogy csak ennyi volt, de nagyon jó élményekkel, emlékekkel tértünk haza.