Ezt a program hétvégét nagy lelkesedéssel várta az osztály, hiszen mi magunk választottuk ki a programokat és azt is, hogy hova menjünk.
Pénteken, miután visszaértünk a kollégiumba lehetőséget kaptunk az uszoda, a szauna, valamint a sportpályák használatára. A közös vacsora után a ,,Tudásunk fája” nevű vetélkedőn vettünk részt, amit két osztálytársunk, Csonka Valéria és Fábián Elvira szervezett. Csapatokra osztották az osztályt és elkezdődött a megmérettetés. A feladatok nagyon sokszínűek és izgalmasak voltak, különböző területeken mérhettük össze tudásunkat. Az utolsó feladat a karaoke volt, amit mindenki nagyon élvezett, együtt énekelt az osztály. Eközben Marcsi néni és Klári néni a pontok összesítésével foglalkozott, és megszületett az eredmény, azután minden csapat átvette a jutalmát a sok-sok édességet. A visszajelzések alapján a vetélkedő mindenkinek elnyerte a tetszését.
Másnap reggeli után Pécsre indultunk a Mecsextrém Parkba. Délelőtt szabadidőt kaptunk, többségünk a bobpálya felé vette az irányt, de volt, aki a kötélpályákat próbálta ki. Miután a Tepsifüles étteremben megebédeltünk, két részre osztották az osztályt, és a ,,Rejtélyek nyomában” elnevezésű csapatépítő programon vettünk részt. Mi voltunk a nyomozók, és a rejtély megoldásához kártyákat kellett összegyűjtenünk a park egész területén. Az akadályokat mindkét csapat sikeresen teljesítette, megfejtettük, ki a tettes és ezzel véget ért a nyomozás. Még eltöltöttünk egy kis időt a bobpályánál, majd elindultunk vissza Kaposvárra. A hosszú nap után nagyon örültünk a szabadidőnek, az osztály egy része közösen filmet nézett.
Vasárnap megreggeliztünk, majd a fiúk neki álltak a tűzrakóhely, és az ebéd elkészítésének. Addig a többiek felszelték a húsokat, zöldségeket, a lányok egy része Kaposvári Marika nénivel, volt kollégiumi nevelő tanár segítségével pogácsát készített. Két fiú, Hageman Coen és Kajetán Henrik vállalták a bográcsgulyás elkészítését. Az ebéd mindenki megelégedésére jól sikerült és dicsérettel halmoztuk el a két szakácsot. Ebéd után zenét hallgattunk, táncoltunk majd nekiálltunk a konyha és a tűzrakóhely rendbetételének.
Egy nagyon jó programhétvégén vagyunk túl, mindenki nagyon élvezte és úgy éreztük, hogy az osztály csak még jobban összekovácsolódott.
Fábián Elvira, Babai Annamária
Tudásunk fája a karaoke is!
Ez még csak a kezdet!
Bemelegítés a nagy kalandra!
Hajrá Dani, le ne ess!!!
Ki az ott az ágak sűrűjében?
Együtt a csúcson!!!
Segítünk!!