Csoport
2015-2020

Ez a hétvége volt az év legjelentősebb bentmaradósa, hiszen Nyugat-Magyarországra látogatott az osztály.

Pénteken reggel hatkor keltünk, hogy 10.30-ra odaérjünk Győrbe, ahol egy órába sűrítve néztük meg a legfontosabb nevezetességeket, például a Városházát, a Széchenyi-teret, a Bécsikapu-teret, a Dunakapu-teret és a Káptalandombot. Ezután a helyi állatkertbe mentünk, ahol először ebédeltünk, majd körbejártuk a helyet. Utólag megbeszéltük, hogy az osztály egyik kedvenc programja volt. Délután négykor indultunk Kőszegre. Itt először megvacsoráztunk egy közeli étteremben, majd elfoglaltuk szállásunk a Jurisics Kollégiumban. Este kaptunk egy kis szabadidőt, amit közösön töltöttünk el az épületen belül és este tízkor feküdtünk le aludni.

Szombaton nyolckor reggeliztünk, utána célba vettük Sopront. Egy óra alatt megnéztük az ottani érdekességeket: a Kecske-templomot, a Tűztornyot, a Scarbantia Régészeti Parkot, a Storno-házat és egyéb különlegességeket, majd a belvároson keresztül gyalogoltunk az étteremhez, ahol az ebédet kaptuk. Étkezés után elsétáltunk a Harrer csokoládé Manufaktúrába, ahol sok információt közöltek velünk a csokoládégyártással kapcsolatban és rengeteg féle különböző csokoládét kóstolhattunk meg. Talán ez a program nyerte el legjobban az osztály tetszését. Négykor visszaindultunk Kőszegre, ám út közben bementünk a nagycenki kastélyba és mauzóleumba. Egy kiadós vacsora után visszatértünk a szállásra. Este kilencig kaptunk kimenőt a városba, amit sokan előszeretettel ki is használtak, majd ismét 10.00-kor mentünk aludni.

Vasárnap reggel 8.30-kor reggeliztünk. Evés után körbejártuk a kőszegi látnivalókat is. Megnéztünk több nagyon szép templomot, a Tábornokházat, végül bementünk a Jurisics várba. Amikor ott végeztünk, megebédeltünk, a busz elvitt minket a Szulejmán-kilátóhoz ahova közösen felgyalogoltunk majd utána visszaindultunk Kaposvárra.

Ez a bennmaradós hétvége sokat adott nekünk, hiszen jó kedvben telt el és olyan helyekre látogathattunk, ahova egyébként nem biztos, hogy eljutottunk volna.

Kaposvár, 2017. 05. 28.

Babai Annamária 9.F

Pihenés a győri dunaparton….

Pihenés a győri dunaparton….                     

El tudjuk tolni?!

El tudjuk tolni?!

Győri állatkert királya…

Győri állatkert királya…

Saját idegenvezetőnk tájékoztatója…

Saját idegenvezetőnk tájékoztatója…

Harrer csoki hú, de finom!!!!

Harrer csoki hú, de finom!!!

MI magyarok!!!!!

MI magyarok!!!!!