Az edukáció kiállítás számunkra már nem ismeretlen program. Sokunk már szeptember óta várta a kiállítást.

Pénteken a szokásos csoport nekilátott a vacsora főzésének utána pedig activity játék következett. Miután minden csapat megmérettette magát, nyugovóra tértünk, hogy másnap reggel buszra szálljunk és elutazzunk Budapestre.

Az út nagy részében mindenki pihent, aki csak tehette, de voltak olyan merészek is, akik bátorkodtak a jövőheti számonkérésekre készülni, de végül az is kudacba fulladt, mivel a fáradság nagyobb úr volt felettünk.

Pest határában mindenki felélénkült a borús idő ellenére. Miután átléptük a Hungexpo kapuit, szétszéledtünk, hiszen utolsó évünkre már tiszta jövőkép lebegett a szemünk előtt. A gazdasági szaktól elkezdve, az orvosi irányzatokon át a mérnöki pályáig mindenki feltehette a számára legfontosabb és legmeghatárzoóbb kérdéseiket. Az ott töltött három óra tele volt felfedezéssel, meglepődéssel és kihívásokkal, mivel természetesen mi sem hagyhattuk ki a standok által nyújtott feladatokat. Nyertünk pattogatott kukoricától kezdve kulacsig és ajándék csomagig, ha a szerencsénk és a szervezők is úgy akarták.

A következő úticélunk azonban komolyabb fordulatott vett. A Terror Háza, az Andrássy út 66 alatt található épület már önmagában sokaknak számára hátborzongató volt. Egyeseknek a történelem órák kegyetlen idegtépései miatt, másoknak viszont azért, mert tudták, hogy mi is fog rájuk odabent várni. Már az előtér idézte a kommunizmus akkori hatalmát és mindenre kiható erejét, és ahogy haladtunk előre, egyre több borzalommal találtuk szembe magunkat. Német, majd vörös megszállás, csengőfrász, marhavagon, sokezer meggyötört emberi élet. A legnehezebb helyszín talán a pince volt. A nyírkos falak több kegyetlenséget tartottak magukban, mint amit mi el tudnánk képzeli. Kínzóeszközöket vizsgálhattunk meg testközelből, bepillantást nyerhettünk egy lehallgatószobába és még egy valódi, kivégzésekhez használt akasztófával is szembenézhettek azok, akiknek volt merszük. Sokan nehéz szívvel és lélekkel hagyták el a pincét és szálltak fel a buszra, ami egyenesen hazahozott minket a Klebibe. Természetesen az út nagy részében mindenki aludt. Hiszem mi mást is csinálhatna egy busznyi gimnazista/kollégista diák?

Bogdán Barbara

12.F