Nőnap a kollégiumban

Nőnap alkalmából Igazgató Úr köszöntötte diáklányainkat, pedagógus- valamint egyéb munkakörben dolgozó hölgy munkatársainkat a férfi tanárok nevében. A köszöntő után  ajándékműsorunk következett: Dr. Kurucz Ádám Konrád Latinovits- díjas versmondó előadó- művész, aki a kollégiumunk első Klebelsberg- díjas diákja volt 2010-ben, ezen az estén, híres magyar írók-költők szerelmes verseiből válogatott egy csokorral. A verseket – (Csokonai Vitéz Mihály, Radnóti Miklós, Petőfi Sándor, Ady Endre, Juhász Gyula, Aranyosi Ervin, Mécs László, Márai Sándor) – élethelyzeteikből kiragadott rövid történetekkel kötötte össze. A verseket halk zenei aláfestéssel tette hangulatosabbá. Az ünnepeltek nagy odafigyeléssel és lelkesedéssel hallgatták az előadást, ami nagy megelégedettséget jelentett tanárnak-diáknak, valamint az előadónak egyaránt.

11

1

a

1

Kaposvár, 2023.03.08.