Mikulásnap

 

11

11

11

2019. december 2.-án Mikulás Napot ünnepeltünk a Kaposvári Klebelsberg Kollégiumban, amelyet idén is a DÖK, a KOR-TÁRS közösséggel a közösségért csoport szervezett. 18:30-kor kezdődött az egész ünnepség egy bevonuló trombita szólóval Hársházi Dávid előadásával. Ezek után megérkezett a Mikulás és felesége, Ludvig Patrik és Varga Janka személyében, akik köszöntötték a diákokat és sok ajándékot osztottak szét különlegesen szép levelet íróknak valamint a legtisztább szobáknak. 19:00-20:15-ig tartott az ügyességi vetélkedő a tornateremben, amin kilenc leány és hét fiú csapat versenyzett különböző számokban. Ugyanebben az időben a DÖK teremből indult a szellemi vetélkedő, ahol hét helyszínen más-más feladatok várták a három fős húsz csapatokat. Az est folyamán a KOR-TÁRS, DÖK tagok által készített palacsintákat és teákat fogyaszthatták a versenyen résztvevő csapatok tagjai. Este 21.00- kor az eredményhirdetéskor az első négy helyezett csapatok (szellemi, sport) Mc. Donalds utalványokban részesültek. Ezzel a nappal is előre készülvén a meghitt boldog karácsonyra.

 

                                                                                          Borbély Bianka

                                                                                           DÖK és KOR-TÁRS elnök