Mikulás Vetélkedő

1

2018. december 3-án került megrendezésre kollégiumunkban a Mikulás-nap, melyet idén is a DÖK és a KOR-TÁRS közösséggel a közösségért csapat szervezett. A napot reggel fél 8-kor palacsintasütéssel, illetve sportszeletkészítéssel kezdtük Kriszti nénivel és Balu bával. Mindez délután fél háromig tartott. Este 18:30-kor kezdődött a Mikulás-napi megnyitó, ahol először Habler Péter olvasott fel egy mesét, melyet Kosztrics Balázs, kollégiumunk diákja írt. Ezután megérkezett a Mikulás és a felesége, Ludvig Patrik és Kiss Antónia Véda személyében. Sok ajándékot hoztak, elsősorban a Mikulásnak levelet író diákoknak, illetve a legtisztább szoba lakóinak. A Mikulás felesége, Kiss Antónia és csoporttársa, Mózer Veronika egy darabot adtak elő fuvolán, ami színesítette rendezvényt. A megnyitó után a szellemi és a sportvetélkedők kezdődtek a tanulókban és a tornateremben. A szellemi vetélkedőn, ami 19:05-től 21:15-ig tartott, 17 csapat vett részt. Különböző feladatokban kellett helytállniuk a háromfős csapatoknak. Volt például fűszerfelismerés, totó, puzzle, versírás, érzékenyítés, zenefelismerés, filmfelismerés, éneklés. A sportvetélkedőn 10 lány és 9 fiú csapat indult. Ez 19.00-től 20.00-ig tartott. A verseny pörgős és jó hangulatú volt. A sportvetélkedő eredményhirdetésére aznap, a szellemi vetélkedőére másnap került sor. A mindkét vetélkedőn részt vevő csapatok süteményt kaptak, az első négy helyezett pedig a McDonald’s felajánlásával utalványokban részesült. Emellett a csapatok a DÖK teremben fogyaszthattak palacsintát, sportszeletet és szintén a McDonald’s felajánlásával teát. Másnap Kiss Eszti néni teájából és a megmaradt két tálca sportszeletből fogyaszthattak a Teaházra és az eredményhirdetésre érkező diákok. Ezekkel a napokkal is előre készültünk a meghitt boldog karácsonyra.

Írta: Borbély Bianka - Dök elnök