„Tehetségek Magyarországa” című kiemelt projekt

konyvtarpalyazat

Kollégiumunk részt vett az EFOP-3-2-1-15-2016-00001 azonosítószámú „Tehetségek Magyarországa” című kiemelt projekt keretében megvalósuló OPER-12398 számú pályázatban. A megvalósítás időtartama 2017. február 20. - 2017. május 31. között volt.

A pályázat három programelemből épült fel: 8 alkalommal megszervezett biblioterápiai foglalkozás, egy előadó meghívása és  kézművesfoglalkozás (illusztrációkészítés).

A foglalkozásokon 16 diák vett részt. A pályázatban leírt nyolc foglalkozás közül hetet az elképzeléseknek megfelelően megtartottam, az utolsót (részlet a Legyek Urából) a diákok hatására lecseréltem egy könnyedebb műre (részlet a Kis hercegből: Találkozás a rókával). A foglalkozásokat egy ajándék (A vak meg a sánta című bolgár mese) művel zártam.

Előadónak Gombos Pétert, a Kaposvári Egyetem tudományos dékánhelyettesét, egyetemi docenst, a HUNRA alelnökét hívtam meg. Előadásában beszélt az olvasás fontosságáról, a szépirodalmi művek többféle értelmezési lehetőségéről. Ezeken kívül az olvasásszociológiai felmérésekről is szót ejtett, zárásként három kortárs szerelmes verset értelmeztetett a diákokkal.

Az illusztrációkészítésre a diákok folyamatosan jöttek könyvtárba, néhány jól sikerült alkotás született.