Diákhét 2017.05.14-17

Diák

Rendkívül gazdag program kínálatot hirdettek meg kollégistáinknak a 2017. május 14-17-ig tartó Diákhéten. Az érettségi szünet előtti küldöttközgyűlésen lemondó DÖK elnök (Fodor Írisz) helyére új megbízatást kapott Vass Viktória Bernadett 10. évfolyamos diák, aki választási beszédével elnyerte a diákság tetszését. A diákhét programjainak nagy része már az újdonsült DÖK elnök szervezésével és irányításával zajlott.

Hétfőn kidobó volt a kosárlabda pályán, majd projektbemutatókkal folytatódott és végül közös festéssel zárult a nap. Kedden nyolc csapat részvételével focibajnokság indult, amelyben színes színfoltként a tanárok csapata is szerephez jutott. Ez idő alatt többen kihasználták a jó idő adta lehetőséget és a falmászópályán bizonyították ügyességüket. A 28-as tanulóban 19.-órátol Kiss Eszter tanárnő vezetésével beugrón vehetettek részt azon diákok, akik szeretik a nevetésnek, jó hangulatnak, a rögtönzésnek- e műfaját. Ez idő alatt Bakai Dávid Horváth Balázs nevelőtanár vezetésével pörköltet készített az udvaron bográcsban, melyet este az éhes kollégisták örömmel fogadtak.

A szerdai nap a projektbemutatók második eladássorozatával kezdődött. Ez idő alatt a hat vegyes csapat részvételével megrendezett röplabda bajnokság idén már nem a tanárok sikerét hozta. Az aulában folytatódott a hétfőn elkezdett élményfestés, valamint a II. emeleten stratégiai játékokkal játszhattak az érdeklődők. A nap fénypontjának az esti Gyümölcsbár ígérkezett, melyet a KOR-TÁRS csoport tagjai készítettek.

Csütörtökön 17 - órakor 20 fő biciklire pattant és Balog Szilárd és Gálosi Ildikó vezetésével desedát kerülték meg, majd Kovács Ferenc igh. vezetésével 1 órás kenuzáson vehetett részt. Ez idő alatt a könyvtárban Lovász Erzsébet tanárnő 3 fős csapatokat várt a szellemi vetélkedőre. 18-órától a 28-as tanulóban többen jógáztak, majd 19-órátol Hujber Gabinéni vezetésével relaxáláson lehetett részt venni a DÖK teremben. 20 órakor a sportrendezvények eredményhirdetése zajlott az első emeleti aulában, amit zsíroskenyér party és teaház zárt.

 

                                                                                                          Vass Viktória
 DÖK elnök

diak1

 

diak3