Tudás fája 2024

A Kre-aktív projekt keretében idén is megrendeztük a kollégiumi csoportok szellemi öszecsapását, bajnokságát. Ebben a tanévben Kiss Sára, Solymosi Andrea, Varjaskéri Anna, Brunner Milán, Kenyér Szilárd Bendegúz 11. évfolyamos tanulók állították össze a feladatsort Tankovicsné Trapp Ildikó projektvezető irányításával és támogatásával. A projektben részt vevő diákok saját érdeklődési területeiknek megfelelő feladatokat alkottak, amelyeket diáktársaik ismereteihez, igényeihez igazítottak. A másfél órás vetélkedő különféle  témákat érintett, kisebb-nagyobb kihívás elé állítva a csoportok négytagú képviselőit. Gondolkodás, tervezés, együttműködés, szórakozás, nevetés jellemezte a vetélkedőt, amely közös énekléssel zárult.  A jó hangulatot garantálta a sokszínű feladványok és a változatos módszerek ötvözete. A szervezők több hónapon keresztül lelkesen készültek az eseményre. Munkájuk meghozta a várt eredményt, hiszen számos pozitív visszajelzést kaptak a versenyzőktől.

Az eredmények:

9-10. évfolyam

1. Babos Barnabás-Csike Barnabás

  Hopp Péter-Péter Hunor

( Jani bá’ csoportja)  71pont

2. B. Kata néni csoportja   65,5pont

3. Szilvi néni csoportja  64pont

11-12. évfolyam

1. Georgi Réka-Guyás Vivien

    Schell Zsanett-Vörös Anna

( Ági néni csoportja)  76,5pont

2. Marcsi néni csoportja  73,5pont

3. Balu bá’ csoportja  71pont

a

b

c

d