Országos Irodalmi Levelezőverseny 2024

III. Versengő

Ebben a tanévben is megrendeztük kétfordulós országos irodalmi levelezőversenyünket az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói körében. A diákok az elmúlt évektől eltérően két regény közül választhattak.

 Cselenyák Imre :Eliramlik az élet c. művének feldolgozásával a Petőfi 200 rendezvénysorozathoz csatlakozott  a  Versengő. Az író regényében  arra vállalkozott, hogy  bemutassa az olvasók számára az „igazi Petőfit”. A tényeken alapuló történetben egy nem mindennapi fiatal életét követhetjük nyomon, aki a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb költőjévé vált.

Rojik Tamás Szárazság  c. regényével viszont a jövőbe utaztunk,  közel 30 évet repültünk előre. A 2050-es években játszódó disztópia főszereplői gimnazisták, akik az egész világot sújtó  klímakatasztrófa okozta világban élnek. Két fiatal szemszögéből ismerhetjük meg az ország működését. A mindennapjaik, a körülményeik, az életük jelentősen eltér a mai kamaszok életvitelétől. Az író által elképzelt jövő megdöbbentő eseményeket vázol fel.

A diákok változatos, kreatív, érdekes feladatokkal dolgozták fel a regényeket, némi kutatással kiegészítve. A versenyre az ország számos intézményéből, közel 40 csapat  jelentkezett az idén is (Kecskemét, Kisvárda, Kőszeg,  Pápa, Pécs, Szolnok, Nyíregyháza) a mi „versengőink” mellett.

A tegnapi eredményhirdetés igazán emlékezetesre sikerült, hiszen Rojik Tamás, a Szárazság c. regény szerzője elfogadta felkérésünket, így ez az esemény egy online író-olvasó találkozóvá fejlődött. A diákok élvezettel olvasták regényét, és nagy izgalommal várták a találkozót. Nem csalódtak. Az író készségesen és örömmel válaszolt a diákok kérdéseire. Érdeklődésükre mesélt az inspirációról és a karakterekről, de a történetet megelőző kutató munka részleteibe is beavatta a jelenlévőket.  Nyitottan fogadta a személyes jellegű kérdéseket, őszintén és nyíltan beszélt a jövőnket illető kérdésekről szintén. Ugyanakkor ő is érdeklődve hallgatta a feladatok kapcsán megfogalmazott tanulói válaszokat. Egy rendkívül szerény, széles  tudású, közvetlen, elhivatott és hiteles  embert ismerhettünk meg személyében, akire példaként tekinthetnek a diákok a jövőben. Minden résztvevő számára felejthetetlen marad ez az esemény.

Köszönjük Tamás!

Tankovicsné Trapp Ildikó szervező

Az eredmények az alábbi képeken tekinthetők meg.

a

b

c

d

 

 

e

a

b