A 9. évfolyam legnagyobb kalandja hagyományosan a bajai vízitábor. A táborra való felkészülést megelőzik az úszásórák és a vizsga, valamint az evezés alapjainak elsajátítása a kollégium uszodájában.
A felsőbb évfolyamoktól mindenféle jót hallottunk már a vízitáborról, így kellő izgalommal vágtunk bele a kalandba.
Szombaton dél körül érkeztünk meg a bajai Petőfi-szigeten levő szállásunkra, ahol a bőséges ebéd után mentőmellényekkel, lapátokkal felszerelkezve meghallgattuk a túravezetőink, Balogh József és Bélavári Zsolt előadását a vízen betartandó szabályokról. Megtanultuk a helyes evezőfogást és a kormányzás mozdulatait. Elméletben mindent nagyon jól tudtunk, és aztán következett a vízre szállás.
Ami a szárazföldön egyszerűnek tűnt, a kenuban már nem volt annyira egyértelmű, de a Sugovicán a Petőfi-sziget körül megtett kör alatt a túravezetők tanácsait követve végül mindenki teljesítette az aznapi feladatot. A vállalkozó szelleműek gyakorolták a borulást, hajó víztelenítését, felfordítását is.
Vacsora után a csapat besétált a városba, hogy felfedezze egy kicsit a környéket. Másnap már egy nagyobb túra következett a Dunán: a Szúnyog-szigetre eveztünk. Itt nagyon kellemes napot töltöttünk el, és mivel melegen sütött a nap, strandoltunk, napoztunk és játszottunk a szigeten.
A harmadik nap hatalmas kihívás volt az addigra már jókora izomlázzal és az evező okozta vízhólyagokkal rendelkező csapat számára. Egy 15 km hosszú túra során a Vén-Dunára eveztünk. Napközben melegen sütött a nap, így a kikötéskor ismét a strandolásé volt a főszerep.
Hazafelé több pihenőt is tartottunk, de be kell vallani, hogy mindenki nagyon fáradtan húzta már az evezőket. Egy kisebb eső is elkapott minket, de talán észre sem vettük, hiszen tudtuk, hogy vár minket a vacsora, a meleg zuhany és a puha ágy. És persze vacsora után már nem is voltunk fáradtak, így a csapat nagy része ezen a napon is besétált a városközpontba.
A negyedik napon a Kádár-szigetet vettük célba. Ez is 15 km evezést jelentett, de a kenuk legénysége már összeszokva húzta a lapátokat. A Kádár-szigeten az ebéd érdekében a fiúk megküzdöttek a szúnyogok millióival, hogy a szalonnasütéshez nyársakat szerezzenek az erdőből. Jutott idő pihenésre, strandolásra, játékra is.
Pár perccel a hazaindulás után megtörtént az első borulás is, az egyik kenu legénységén kifogott a „sarkantyú”. De mivel a túravezetők alaposan elmagyarázták, mi ilyenkor a teendő, nem történt semmi baj, mindenki ügyesen tette a dolgát és csak egy elúszott papucs és a vizes ruhák
emlékeztettek később minket a történtekre.
Az ötödik napon gyenge esőre ébredtünk, ezért a reggeli után nem szálltunk rögtön vízre, lustálkodhattunk egy picit. Ebéd után indultunk csak neki az első napon is megtett „Sugó-körnek”. Mintha nem is ugyanaz a csapat lett volna, össze sem lehet hasonlítani, mennyivel ügyesebben,
egyenesebben, gyorsabban haladtak a kenuk. A túravezetők utasítására különböző alakzatokat vettünk fel, majd egy játékos vízi vetélkedő következett.
A vetélkedő után felmásztunk a közeli kilátóba is és tettünk egy kört a Pandúr Ökoparkban.
Az utolsó bajai estét egy közös fagyizással zártuk a városban. Az utolsó napon már csak azok szálltak kenuba, akik vállalták a 34 km-es kihívást, a Baja-Mohács távolság leevezését. A csoportvezetőnkkel együtt 11-en vágtunk neki az útnak. Hatalmas élmény volt, gyönyörű helyeken jártunk és végül mindenki szerencsésen kikötött Mohácson.
Mit it is lehetne összefoglalásnak írni? Baja megmutatta, hogy képesek vagyunk a határainkat feszegetve olyan dolgokat is végrehajtani, amiről álmodni sem mertünk. Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy képesek voltunk legyőzni a fáradtságot, az elemeket (tűző nap, sodró víz, eső), sokszor önmagunkat is, és hogy igazi csapatmunkát végezve olyan élményhez jutottunk, amit soha nem fogunk elfelejteni. Köszönjük a kalandot a túravezetőinknek és Kovács Ferenc igazgatóhelyettes úrnak.