2025. szeptember 29. - október 13.

Idén Intézményünkben is nagy népszerűségnek örvendett az Állatvédelmi Témahét, programsorozata, ahol előtérbe került a felelős állattartás népszerűsítése a Világ Legnagyobb Tanórájának, a „Velünk Élő Állatok” témájával párhuzamosan:

Az állatok világnapja alkalmából az intézményünk is csatlakozott az Állatvédelmi Titkos Projekt Kihíváshoz, ahol a kollégisták csütörtökön egy cica formájába beállva alkothattak képet, az állatvédelmi pedagógia népszerűsítése céljából.

Hétfőn a programok a haszonállatok megismerésével folytatódtak, azon belül is a házi nyulak tartásáról és gondozásáról szóló előadással a MATE vendégelőadójával Gelencsér Zsolttal, ami az állatvédők és az állattenyésztők szoros együttműködésére tért ki.

Állatvédelmi hét

Kedden a gyerekek az Élet-Módi munkacsoport érzékenyítő programján vehettek részt, a Látás Hónapja alkalmából. A meghirdetett akadályversenyen egyik állomása a „Találd meg a vakvezető kutyát tanösvény” volt, ahol a tanulóknak bekötött szemmel kellett a padokból kirakott tanösvényen végig menniük a kutyus megszerzésért. Időben a legjobban teljesítő csapatok kaphatták a legtöbb pontot és a győztes csapat örökbe is fogadhatta a vakvezető plüss kutyát.

Állatvédelmi hét

Szerdán az állati jogok rögös útjain Dr. Metzger Szilvia etológus-jogász vendégelőadó kísérte el a gyerekeket egy olyan utazásra, ahol kibonthatták, hogy hogyan születtek meg az állatok jogai és azok hogyan fejlődtek a mai napig, az „Állatvédelem jogász szemmel” előadásával.

Állatvédelmi hét

A csütörtöki napon a Népegészségügyi Főosztály vendégelőadója Kovács Bettina beszélt a Veszettség Világnapja alkalmából a betegség járványtanának az embereket érintő kérdéseiről a tanulóknak. Az előadás sok új érdekességgel szolgált a diákok számára, mint a vírus terjedése, a betegség tünetei, megelőzése, valamint mit kell tenni, ha ismert vagy ismeretlen állat megharap. Az előadás végén egy játékkal tesztelhették a tudásukat.

Állatvédelmi hét

Köszönet a programokat koordináló és megvalósító tanároknak, a Környezetbarát munkacsoport Állatbarát mikrocsoportjának A kép eltávolítva.: Fülöp Claudia, Kutasné Harsányi Tünde #állatvédelmitémahét